Barkóca Táncegyüttes

A Barkóca Gyermek Néptáncegyüttes 1987-ben alakult a Jászság Népi Együttes utánpótlás csoportjaként Hortiné Dr.Bathó Edit vezetésével. A mostani együttes tagjai 6-10 éves általános iskolás gyermekek, a csoport összlétszáma 45 fő. Az együttes célja, hogy tagjaival megismertesse a magyar néptánc kincs legszebb dalait, táncait és a hozzájuk fűződő szokásokat, s ez által mindenki számára hasznos időtöltést, a fellépések révén pedig maradandó sikerélményt biztosítson. Művészeti munkájukban kiemelt szerepet kap szűkebb hazájuk, a Jászság népi kultúrájának megismerése.

A csoportnak évente számos fellépése van a Jászságban, a megyében és az ország különböző városaiban. Rendszeresen részt vesznek országos gyermek és ifjúsági néptánc fesztiválokon (Debrecen, Szekszárd, Pápa, Nyíregyháza, Jászkisér), amelyeken igen szépen szerepelnek. A Barkóca legifjabbjai 2016. szeptemberében kezdték el tanulmányaikat, és ők alkotják az együttes 8. generációját.

1999-ben nagy kitüntetés érte az együttest, amikor január 21-én, a Magyar Kultúra Napján a szolnoki megyeházán  Jász-Nagykun-Szolnok megye Művészeti  díját vehették át.  Eddigi működésük alatt közel 30 alkalommal vettek részt külföldi fesztiválokon illetve vendégszerepléseken. (pl.Németország, Törökország, Franciaország, Lengyelország, Olaszország, Erdély, Vajdaság, Felvidék) Az együttes számos alkalommal szerepelt a Gyermek és Ifjúsági Néptánc Antológiákon, valamint táncosaik több ízben is szóló táncosi fődíjakat szereztek az Országos Gyermek és Ifjúsági Szólótánc Fesztiválokon, Szarvason és Egerben. A Barkóca Táncegyüttes állandó résztvevője a jászberényi Csángó Fesztiválnak és több ízben a Jász Világtalálkozónak.

 

Az együttes művészeti vezetői: Dudásné Mosóczi Lívia és Dudás Dániel

 

Gyermek Néptánc Antológia fellépések:

 

-1997. Dél-alföldi táncok

-2002. Jászsági táncok

-2010. Dél-alföldi táncok

-2011. Visai táncok

-2012. Felcsíki táncok

 

Eredmények a közelmúltból:

 

-2015. Szolnoki „KUKA” Gyermek Néptánc Fesztivál , arany helyezés

-2015. „Fölszállott a páva” I. évad, televíziós elődöntős szereplés

-2016. „Fölszállott a páva” II. évad, Makula Zoltán barkócás szólótáncos középdöntős szereplés és különdíj

-2016. „Fölszállott a páva” II. évad, barkócás táncosok a Jászság Gyermektáncegyüttesben, döntős szereplés és „Legtechnikásabb Táncegyüttes” különdíj

-2017. Fény Fesztivál, Jászfényszaru, „Aranyfény Díj”

-2017. „Jászkunsági gyerek vagyok”, Jászapáti, Fesztivál Nívódíj