A Viganó Alapfokú Művészeti Iskola kiválóan minősített művészeti iskola, mely a Folklór Kulturális Közalapítvány fenntartásában működik, és az idén 47 éves Jászság Népi Együttes működtetésére hivatott és a művészeti iskola felvállalásával az utánpótlás-nevelés feltételeit biztosítja.
Intézmény 2001 szeptemberétől működik, mely szervezetileg összefogja az utánpótlás gyermek együtteseket, s az eddigi tevékenységet hivatott folytatni mindenkori hiteles néptánc-tudományos háttérrel. Az iskola tanulói heti 4 – 6 órában vesznek részt gyakorlati és elméleti órákon, ahol a magyar nyelvterület táncrendjeinek elsajátítása mellett folklórismeretet, kinetográfiát és tánctörténetet is tanulnak.
A tanulók felmenő rendszerű oktatásának megvalósulása az alapítás éve óta folyamatos. A Viganó Alapfokú Művészeti Iskola a Jászság fővárosában, Jászberényben kezdte meg működését 2001-ben és a 2002-től a Jászság különböző településein is beindította működését. A telephelyes rendszer lehetőséget nyújt arra, hogy még a kis településeken művészetoktatás eljusson az ott élők részére, biztosítja a környékbeli települések gyermekeinek is a magyar néptánc kultúra elsajátítását, megőrzését, ápolását.
Az oktatás előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamokon egyaránt működik. Több tanulónk művészeti szakközépiskolában folytatja tanulmányait. A végzős osztályaink művészeti iskolai tanulmányaik befejezése után szinte valamennyien a Jászság Népi Együttes aktív táncosaiként táncolnak tovább.
A tanítási-tanulási folyamat eredményessége: Az intézmény aktivitása magasfokú mind a továbbképzések, területi tanulmányi versenyek szervezése mind az ezeken történő részvétel terén. Iskolánk táncosai számos fesztiválon vesznek részt minden évben csoportosan és szólisztikusan egyaránt. Ennek eredményeként tanulóink minden évben meghívást kapnak az adott év legkiemelkedőbb műveit és csoportjait összegző Néptáncantológiára.
A tanítási-tanulási folyamat eredményessége, tehetség-kibontakoztatást segítő kiemelkedő tevékenységek.
Saját rendezvényeink, hagyományaink
Több évben gálaműsort rendeztünk a Tánc Világnapja alkalmából. Minden telephelyen saját vizsgaelőadásokat is szervezünk. Növendékeink tanév közben is karácsonyi táncházakban, farsangi mulatságokon, városi rendezvényeken és falunapokon lépnek fel. A különböző csoportok jubileumi műsorait közösen ünnepeljük meg.
A helyi kulturális életben történő szerepvállalás
Az intézményünk fenntartója a Folklór Kulturális Közalapítvány koordinálja a hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő Csángó Fesztivált, mely az idén már 27. alkalommal került megszervezésre. Rendezők közé iskolánk minden pedagógusa aktívan bekapcsolódik. A fesztivál programjai között több fellépési és szórakozási lehetőség is van a csoportjaink részére. E program részeként rendezzük meg az Aprók Táborát, ahol a tanulóinknak biztosítunk tartalmas nyári elfoglaltságot a néptánc és népi játék tanulással.
Szintén aktív résztvevői vagyunk a minden évben más településen megrendezendő Jászok Világtalálkozójának, ahol rendszeres fellépők az iskolánk diákjai. Az idei évben Jászfényszarun ad otthont a 24. Világtalálkozónak.
Jászkiséri telephelyünk minden évben, így ebben a tanévben is megrendezi a Pendzsom Folk Fesztivált, ahová csoportjaink is minden évben ellátogatnak.
Rendszeres fellépői vagyunk városunk ünnepségein (Város Napja, Majális, Jász Expó, Redemtiós ünnepség), bálokon nyitótáncként (Jász bál, Gazda Bál) múzeumban, öregek otthonában, általános iskolákban, telephelyeink falunapjain, szüreti mulatságain stb.
Az intézmény minőségirányítási programja
Intézményünk pedagógiai alapelvei, hogy a minőségközpontúságot és a tehetséggondozást állandóan szem előtt tartva, tevékenységünk szolgáltató jellegét megőrizzük. A ránk bízott gyerekek emberi értékeit, lelki egészségét, értelmi és érzelmi intelligenciáját, magatartási szokásait, alkotásvágyát, alkotó képességét sikerélményt biztosító, szeretetteljes, mindenkire személy szerint odafigyelő, segítő, esélyegyenlőségre lehetőséget adó légkör megteremtésével biztosítsuk. Kiemelt figyelmet fordítunk a tehetség ígéretek individuális fejlesztésére, a tanulók művészi kifejező képességeinek kibontakoztatására, a vele született kíváncsiság, az eredetiség megőrzésére. Olyan eszközrendszert kívánunk a kezükbe adni, mely a jelen és jövő problémáinak megoldásához nyújt lehetőséget, illetve elősegíti a pozitív életszemlélet kialakulását.
Intézményünk hírneve túlnő a település és vonzáskörzete határain túlra. Magas szintű ellátás biztosított, mely a Jászság Népi Együttes utánpótlását hosszú távon biztosítja, ahol méltóképpen tudják képviselni a hagyományokat e nagy múltú együttesben. Tagjaival megismertesse a magyar néptánc legszebb táncait, dalait, hozzájuk fűződő szokásokat, hagyományokat, és ezáltal mindannyiuk számára hasznos időtöltést a fellépések révén pedig maradandó élményt biztosítson. Ennek érdekében rendszeres kapcsolatot tartunk a szülőkkel a kéthavonta megtartott nyílt tanítási órák és szülői értekezletek alkalmával. Az intézmény pedagógusai nyitottak a család felé. Rendszeresen szervezünk közösségi programokat. (kirándulások, színházlátogatások, családi napok).
A pedagógiai programban megfogalmazott intézményi célok összhangban vannak. Az intézményben gyermekközpontú munka zajlik, elkötelezettek a vezetés és a pedagógusok a minőség iránt. Ezt bizonyítják a fent említett eredményeink, illetve a Jászság Népi Együttes utánpótlását biztosító csoportok, osztályok (Árendás, Barkóca, Galagonya, Borbolya, Ifjú Jártató és a Jártató Ifjúsági Táncegyüttes) elért sikerei.
Az iskola, mint munkahely minősége, hangulata jó. Az iskola szolgáltató intézmény, ezért fontos számunkra a szülők véleménye, partner elégedettségi mérése.
Az elkészített munkatervek, tanmenetek, a heti rendszerességgel megtartott munkatársi értekezletek biztosítják az oktatás folyamatosságát és színvonalát. Valamennyi pedagógusunk dolgozik a székhelyen és több telephelyen egyaránt, hiszen így lehet biztosítani, hogy az intézmény pedagógiai programjában megfogalmazott célokat elérjük, a feladatokat egységes irányvonal mentén hajtsuk végre.
A tárgyi feltételek:
A törvényben előírt helyiségekkel, tárgyi eszközökkel rendelkezik az intézmény. A művészetoktatáshoz használt helyiségek rendelkezésre állnak, az arculatuk megfelelő. Az elmúlt tanévekben sikerült megvalósítanunk a korábban fennálló hiányok pótlását. A mobil tükrök száma is folyamatosan bővül. Minden tanévben fejlesztjük a ruhatárunkat. Megpróbáljuk a tanult táncanyagot néprajzi hitelességének megfelelően színpadra állítani, mind táncilag, mind pedig viseletileg egyaránt.
A személyi feltételek biztosítása:
– Végzettségek:
Az intézményben foglalkoztatottak létszáma 6 fő (4 pedagógus, 1 jelmeztáros, 1 iskolatitkár), 1 fő óraadó. A pedagógus munkakörben foglalkoztatottak 100 % -a rendelkezik az előírt végzettséggel, szakképzettséggel.
Az intézmény hátránykompenzációs tevékenysége
– hátrányos helyzetű tanulók aránya:
Ez az összes tanuló létszámához viszonyítva az előző és a jelenlegi tanévben kb. 12-15%. A rendszeres gyermekvédelmi támogatással rendelkezőknek kedvezményeket biztosítunk. A hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulóktól térítési díjat nem szedünk a hatályos jogszabályoknak megfelelően.
– kedvezmények, támogatások, pályázati munka
A több táncoló testvér, szociálisan rászoruló esetén mérsékeljük a térítési és a tandíjat az iskola térítési és tandíjfizetési szabályzatának megfelelően. A támogatásokat folyamatosan igyekszünk biztosítani az intézmény számára, illetve pályázatokon keresztül is igyekszünk plusz forrásokhoz jutni. Az aktuális pályázatokat folyamatosan figyeljük és írjuk.
Az intézmény arculata
Az alapító okirat szerint alapfeladatunk a művészeti – kulturális műveltség megalapozása. Ennek érdekében intézményünkben 12 évfolyamos művészeti iskola működik. A jelenleg dolgozó tantestület, az iskolahasználók illetve a fenntartó igényeit és elvárásait figyelembe véve a következő értékeket tartja elsődlegesnek: tudás, kreativitás, versenyszellem, egészséges életvitel, együttműködési készség.
Ezeknek kell áthatni az iskolai élet minden területét. Megvalósulásukhoz:
- a tanulási lehetőségek gazdag választékát kínáljuk,
- tanítási módszereinkkel alkalmazható tudást kívánunk kialakítani,
- tanár és a diák részére alkotó légkört kell teremteni,
- megfelelő önismeretre kell nevelni a tanárt és a diákot egyaránt.
Ezek megvalósulásához szükséges legfontosabb feladataink:
- Színvonalas következetes oktatás,
- Alkotó gondolkodásra nevelés,
- Korszerű sokoldalú műveltség kialakítása,
- Emberi, erkölcsi tartást adó egyéni és közösségi nevelés,
- Egészséges életmódra nevelés.
Céljainkat akkor tekinthetjük megvalósultnak, ha az oktató nevelő munkánkat legalább a hagyományainknak megfelelő színvonalon végezzük a következő években is.
A Jászság a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyében fekvő egykor kiváltságokat és autonómiát élvező közigazgatási, etnikai terület, amely a jászok szállásterületét ölelte fel. A jászok nyelvi és népi beolvadása után területi önállóság, illetve annak visszaszerzése, fenntartása kovácsolta össze és tette öntudatossá lakóit. (Redemptio-1745) A Jászság népi kultúráját a Közép-alföld sajátosságai jellemzik, jellegzetes parasztpolgári fejlődés a vidék táncéletében megfigyelhető. Táncalkalmak közül a legények bandázás, a lányoknak a fonóban lévő társas összejövetelei, illetve a spontán táncalkalmak, pendzsomok voltak jelentősek.
A jászsági táncok nagy változásokon mentek keresztül, napjainkban már csak a lenthangsúlyos lassú és friss csárdás él. Feladatunk a még archaikus táncok felelevenítése, megőrzése, továbbadása az elkövetkező generációknak.
Az iskola a pedagógiai programjában vállalt művészetpedagógiai céljainak elérése érdekében elsődleges számunkra, hogy az oktató, nevelő munkákban kiemelt helyen kezeljük a Jászság, a magyar nemzet és a jász öntudat történetének, hagyományainak megismerését, a haza s ezen belül a „Jász haza” iránti szeretet felébresztését, a másság, a különféle világnézeti emberek együttes cselekvőképes gondolkodásának formálását. A helyi tantervben is megjelenik saját etnikumunk táncai, táncos hagyományai.
A művészetek közül az egyik jelentős színfoltja Jászberény város életének a néptáncművészet, melyet a Jászság Népi Együttes illetve utánpótláscsoportjai testesítenek meg. A több mint 45 éves múltra visszatekintő magas színvonalon működő táncegyüttes szép sikereket ért el bel- és külföldön egyaránt, öregbítve ezzel Jászberény város hírnevét. Folyamatosan több száz fiatal táncol az együttesben, mely fontos egyrészt múltunkról, gyökereinkről, őseinkről alkotott kép, másrészt személyiségformáló szerepe miatt.
Jászberény, 2018. február 7.
Szűcsné Urbán Mária
Viganó Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatója