A Jártató Ifjúsági Táncegyüttes a Jászság Népi Együttes közvetlen utánpótláscsoportja, mely 2004-től alakult és azóta már több generáció nevelődött ki ebben az együttesben, akik közül ma többen is a Jászág Népi Együttes kiváló táncosai.
A jelenlegi táncosok az Árendás és a Borbolya Gyermektáncegyüttesekből alakultak és 2015 ősze óta táncolnak együtt. Az együttes művészeti munkájának elsődleges célja a magyar paraszti tánckultúra leghitelesebben történő megismerése, színpadra állítása. A próbatermen kívül sok közösségi program keretében is együtt vannak a táncosok, mely tovább erősíti a közösséget. Fontos feladata az együttesnek, hogy mind szakmailag, mind emberileg felkészüljenek a felnőtt együttesbeli tagságukra.
Díjak, Eredmények, Fesztiválok:
2018. Ifjúsági Néptáncantológia – „Ez a kedvünkre való…” – Kalotaszegi táncok
2017. Július 7-9. – X. Martin György Néptáncfesztivál – legmagasabb Nívódíj (I. helyezés), ajánlás az Antológiára
2017. Ifjúsági Néptáncantológia – Magyarbődi Táncok
2016. május – XVI. Országos Ifjúsági Néptánc Találkozó – ajánlás az Antológiára
2014. Ifjúsági Néptáncantológia – “Kétfelől” – táncok Mérából és Györgyfalváról
2013. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál, Hajdúnánás – ajánlás az Antológiára
2012. Bakony Néptáncfesztivál, Ajka – III. helyezés
2010. Ifjúsági Néptáncantológia – Vajdaszentiványi táncok
2011. Országos Kamara Néptáncverseny, Békéscsaba – I. helyezés
2009. Ifjúsági Néptáncantológia – Ördöngösfüzesi táncok
2009. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál, Pápa – I. helyezés
2008. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál, Nyíregyháza – ajánlás az Antológiára
2008. Országos Kamara Néptáncverseny, Sopron – I. helyezés – Pedagógiai nívódíj Szűcs Gábornak és Vajai Franciskának
2008. Országos Kamara Néptáncverseny, Szekszárd
2007. Kállai Kettős Néptáncfesztivál
2005. Országos Ifjúsági Néptáncfesztivál, Pápa
Próbák időpontjai: Kedd 18:00 – 20:00
Péntek 18:00 – 20:00
Művészeti vezető: Szűcs Gábor
Szakmai munkatársak: Nagy Richárd – Szűcs Eszter